Bella
A Cullen-címert minden családtag magán viselte valamilyen ékszer formájában. Ez az összetartozásukat és egymás iránti hűségüket fejezte ki, ám előfordult, hogy egy csúnya harcot sikerült vele megelőzni. Emmett mesélte, hogy néhány éve Rosalie-val ketten éltek New Yorkban. Egyik éjszaka a Central Parkban sétálgattak, amikor két ellenséges vámpírral futottak össze. Már-már kitört a harc, amikor meglátták a Rose nyakában függő láncon a Cullen-címert. Félelemtől elszürkült arccal hátráltak, mondván, nem akarták felingerelni a Culleneket.
Ezt a jelképet Esme, Emmett, Jasper és Edward a jobb csuklóján, Rosalie a nyakában viselte. Carlisle ilyen gyűrűt, Alice pedig brosst viselt, mivel az minden ruhához illett.
Elérzékenyülve pillantottam a csodálatos karperecre. Csak egy átlagon aluli ember vagyok, ők mégis befogadnak a családjukba.
- Inkább a jobb kezedre tenném. Ez egy szokás nálunk. Akinek karszíja, vagy karkötője van, az mind a jobb csuklóján viseli. Remélem, ez nem okoz neked kényelmetlenséget – magyarázta Carlisle.
Alice elfehéredve kapott Jasper keze után, majd Edwarddal egy időben vészjóslóan Rosalie-ra meredt. Ők már tudták, hogy ennek nem lesz jó vége, hiába mosolyog Carlisle olyan atyaian rám. Alice-nek bizonyára látomása volt, amit megosztott a tőlem alig két lépésre álló Edwarddal. Rosalie lehajtotta a fejét, várta, hogy a tragédia bekövetkezzen. Nem engedhettem, hogy a ma kivívott kedvességét elveszítsem azért, mert a jobb csuklómon éktelenkedő szorításnyom (amibe Rose vékony ujjai pontosan beleillettek) feltűnik Carlisle-nak.
- Ami azt illeti, jobb szeretném, ha a bal kezemen hordhatnám – könyörögtem, de szemében csalódottságot láttam.
Éppen most fogadnak be „hivatalosan” a Cullen családba, ennek bizonyítékaként drága ékszert kapok a címerükkel, erre én, a jelentéktelen kis ember máris felrúgnám a hagyományt.
- Apa, ha megengeded, majd én felteszem Bellára – szólt gyengéden Edward.
Hiába próbált úgy tenni, mintha semmi baj sem lenne, Carlisle-t nem tudta átverni. Ritkán szólította teremtőjét apának, annak ellenére, hogy annak tekintette. Csak ha valami zűr volt, vagy kellemetlen hírt kellett közölnie. Ez az apró momentum, illetve fia remegő hangja meghátrálásra késztette Carlisle-t. De az okot félreértette.
- Ne aggódj Bella, nem értem volna a bőrödhöz – vágta a szemembe.
Még nem láttam, hogy Carlisle elvesztette volna a türelmét bárkivel szemben, velem pedig mindig különösen figyelmes volt. De épp most látta be, hogy tévedett velem kapcsolatban. Mégsem vagyok az a lány, aki feltétel nélkül elfogadja Edwardot és a családját.
Edward tanácstalanul nézett rám, sejtelme sem volt, leleplezem-e Roslaie-t, vagy inkább elviselem Carlisle szemrehányását.
- Nagyon sajnálom – hebegtem lehajtva a fejemet, és cseppet sem bántam, hogy arcomba hulló hajam elrejt rosszalló tekintete elől.
- Nem a te hibád Bella – lépett mellém Rosalie.
Bűntudattal a szemében óvatosan megfogta a jobb kezemet és amennyire kíméletesen csak tudta, felhúzta a kardigánom ujját bedagadt, foltos csuklómról.
– Megint undok voltam Bellával és megrántottam a kezét. Nem akarta, hogy meglásd és kiderüljön, ami tettem. De azt már nem hagyhatom, hogy miattam neheztelj rá – nézett pironkodva Carlisle szemébe, felé fordítva bizonyítéknak felduzzadt karomat. – Már bocsánatot kértem, és szeretném meg nem történtté tenni, de ez nincs hatalmamban.
- Rosalie, menjünk az irodámba, ezt meg kell beszélnünk! – sóhajtotta dr. Cullen, majd bűnbánóan elém állt.
– Sajnálom Bella, hogy kételkedtem benned. Eleget bizonyítottál már, nem szolgáltál rá erre. Természetesen a bal kezeden is hordhatod a karperecet, ha úgy tetszik, vagy a jobbon, ha lehúzódott a duzzanat. Nagy fájdalmaid vannak? Adjak gyógyszert?
- Nem, köszönöm. Csúnyábbnak látszik, mint amilyen valójában. De tudnod kell, hogy Rose tényleg megbánta, és azóta sokkal jobb a kapcsolatunk. Már nem haragszom rá. Később Edward a jobb kezemre csatolja – mosolyogtam rá megnyugtatóan.
- Lehet, hogy te ilyen könnyen napirendre térsz fölötte, ezt már megszoktuk tőled, de nagyobb baj is lehetett volna belőle – intett rosszallóan a rá váró Rose felé. – Csodálom, hogy Edward nem cincálta darabokra – hüledezett, majd Edward megrebbenő szemét látva döbbenten felhorkantott. – Legalább neked lehetne eszed, Edward! Szerencse, hogy Emmettnek nagyobb önuralma van. Mi lett volna, ha ő meg Rosalie-t védi?
Ezúttal Rose köhintett egyet, mire Carlisle tiltakozva emelte fel két kezét.
– Tudjátok mit? Nem is akarom tudni! Fél órára húzom ki a lábam, ti meg addig pankrációt rendeztek az otthonunkban! Na, menjetek! Te is Rose! Ilyet még egyszer nem akarok meghallani!
Edward szobája felé tartva Rosalie-val cinkos mosollyal búcsúztunk egymástól. Már nem volt olyan ellenséges velem, de még nem jött el az ideje egy barátságos csevegésnek sem. Ma valószínűleg nagyot nőttem a szemében, hogy mindazok ellenére, amit el kellett tűrnöm tőle, habozás nélkül megvédtem.
Alice a nappalinkban ücsörgött és Edward egyik kedvenc könyvét, Borges novelláskötetét tartotta a kezében. Hangosan felkuncogtam, amikor megláttam, hogy pont a Körkörös romokat olvassa. Ez volt a kedvencem, s a nyitó mottója az Alice Csodaországban című műből volt kölcsönözve. Annak szereplője és Alice között nem volt hasonlóság, csupán a nevük volt ugyanaz.
Az irodalom nem tartozott a kedvenc tárgyaim közé. Csak azóta állt be pozitív változás a jegyeimben, mióta Edwarddal jártunk. Szinte falta a könyveket (még mindig jobb, mintha engem) és ez legalább lekötötte addig, amíg én tanultam. Neki nem volt szüksége arra, hogy napokig a kémiát gyömöszölje magába csak azért, mert dolgozatot írtunk. Az esti beszélgetések alatt pedig mindig mesélt arról, ami éppen foglalkoztatta, vagy amit aznap olvasott. Gyanítottam, hogy amíg én éjszaka alszom, addig sem tud mást csinálni, hiszen a vámpírok nem alszanak.
Több tucatszor kijárta már a középiskolát, rengeteg diplomája volt nagynevű egyetemek szakjairól. Tudása, filozofikus gondolkodása meglepte a tanárait, akik alig merték bevallani, hogy visszahúzódó, csendes diákjuk többet tud, mint amennyit ők valaha fognak. Nem foglalkoztak vele, megrántották a vállukat, mondva, hogy ők legalább nem magányos zsenik, hanem élő, hús-vér emberek. Milyen közel jártak az igazsághoz!
De Edward már nem volt egyedül. És ha rajtam múlik, soha nem is lesz. Alice szerint majd eljön az idő, amikor Edward jobban fog rettegni az elvesztésemtől, mint attól, hogy örök kárhozatra ítél. A férfiak mindent túlbonyolítanak, Edward meg főleg! És lám, tegnap is nekem lett igazam!
- Itt az ideje, hogy Jasperrel sétáljatok egyet, vagy csináljatok, amit akartok. De milliónyi megbeszélnivalónk van Bellával, és ahhoz te kellesz a legkevésbé – csacsogta Alice letéve a könyvet.
- Mi lenne, ha egy órácskára kettesben hagynál minket, aztán nyugodtan megvitathatjátok a legújabb divatot és a pasik randizási szokásait? – próbálta meggyőzni Alice-t.
Hangjától megbicsaklott a bokám és a padlóra hullottam volna, ha nem tart szorosan. Pedig nem is hozzám beszélt, csupán a testvérét próbálta elbűvölni.
- Állj le! Nálam ez nem jön be! De választhatsz. Vagy most, vagy éjszaka akarsz Bella mellett lenni? Mert valamikor ápolnunk is kell a barátságunkat, nem? – kérdezte tőlem Alice mosolyogva.
- Igen, igazad van – bólogattam. – Edward drágám, hidd el, még kibírod nélkülem egy picit! – bontakoztam ki öleléséből, miközben kezemmel finoman végigsimítottam a hátizmain.
Elakadó lélegzete mutatta, hogy elértem a kívánt hatást. De hátra volt még a tőrdöfés.
– Ha majdnem egy évet tudtál várni a tegnap éjszakára, akkor ma estig is tudsz várni.
Ez betett neki. Halkan felszűkölt, esedezve nyúlt a kezem után, de akkor már Alice ölelt szorosan. Megadóan kisétált az ajtón.
- Látom, kezdesz belejönni. A bátyám máris a tenyeredből eszik.
- Ma jó napja van. De tartok attól, mit hoz a holnap.
- Holnap Charlie apa napja van, vagyis egész nap a tévét fogjátok bámulni egy óriás pizza fölött. Fociban a Dallas fog nyerni, úgyhogy apád veszteni fog 15 dollárt. Este szomorú leszel, mert vadászni megyünk és Edward nem fog nálatok aludni. Edward meg egész nap kibírhatatlan lesz, mert nem lehet veled. Emmett azon fog agyalni, hogy ha leüti és élve elássa, akkor vajon zombi lesz-e belőle, vagy sem. Mert jobb ma egy lökött vámpír, mint holnap egy zombi! – válaszolta elgondolkodva.
- Jaj, nem így gondoltam, hanem a hangulatváltozásaira céloztam. Egyik percben még vidám, a másikban már morog valamiért. Szó szerint. Nem félelmetes, inkább furcsa. Nem találok rá magyarázatot.
Alice könnyedén vállat vont, de megfeszülő arcizmait nem tudta ellazítani. Bizonytalanul leült, s végül mesélni kezdett.
- Mindent megoszt veled, azt hittem, ezt is. Biztos csak a felesleges aggódástól akart megkímélni.
- Mi a baj?
- Néhány hete vadászni voltunk, nem találkoztatok. Már itthon voltunk, mindenki félrevonult, én is Jasperrel. Aztán rossz érzés kerített a hatalmába, de nem volt látomásom. Rád is koncentráltam, hátha bajban vagy. Az ablakodon bemászott egy betörő, vagy üstökös száguld a házatok felé, vagy valami ilyesmi. Nálad sosem tudni – mondta bocsánatkérően. – Aztán Edward szobájából különös hangot hallottam, és azonnal átfutottam. Ilyet még sosem láttam.
Alice szeme aggodalommal telt meg, ahogy visszaemlékezett.
– A kanapén feküdt, a szeme csukva volt. Ide-oda hánykolódott, mintha menekülne valami elől, közben kétségbeesetten kiáltozott.
Rám nézett, de amikor látta, hogy szavaiból csak annyit fogtam fel, hogy Edwarddal valami rossz történt, nyugtatóan megfogta ökölbe szorított kezemet.
– Rémálma volt. Neki. Egy vámpírnak.
- Hogy lehetséges ez? Ti nem alusztok. Soha. Edwardot sem láttam aludni, pedig a vadászatot leszámítva minden nap nálunk éjszakázik. Mi baja van?
- Nem tudjuk. Azóta nem fordult elő, de azt hiszem, akkor nagyon megijedt. Mi is. Csak órák múlva ébredt fel, lángolt a teste. Edward mindig különleges volt, még közöttünk is, de ez már neki is sok volt. Azóta olyan… feszült. Nem tudom, mi üldözte, nem beszél róla.
- Köszönöm Alice, hogy elmondtad. Látni fogja a fejedben. Nagyon mérges lesz?
- Nem számít. Nekem a barátnőm vagy, neki a kedvese. Jogod van tudni mindenről, ami vele történik, még akkor is, ha ő ezt nem így látja. Már ketten vagytok, nem kell egyedül szembe néznie a nehézségekkel. A tegnapi után azt mondom, fejlődőképes.
Igen, igaza van Alice-nek. Bármi baj éri, az már nemcsak őt érinti, hanem engem is. Főleg, ha az olyan irreális dolog, mint hogy egy vámpírnak rémálma van. Amikor én hasonló cipőben jártam, Edward írt nekem egy altatót és azt dúdolta, hogy megnyugodjak. Vajon fordított esetben működne? Nem hiszem. Az én kappan hangommal csak fokoznám kínjait.
- Na, de térjünk át vidámabb dolgokra. Mi történt tegnap? – szegezte nekem köntörfalazás nélkül. – Addig láttam, hogy egymásnak estetek, aztán hirtelen elsötétült minden. Azért csörögtem rátok, hogy minden rendben van-e. Nem zavartam meg semmit?
- Ó, Alice, olyan hálás vagyok az ötletedért. Tegnap minden fal leomlott Edward és köztem. Ráadásul olyan boldog, hogy eszébe sem jut újra felépíteni. Nem tudom eléggé megköszönni. Igaz, volt egy pillanat, amikor azt hittem, mindennek vége – temettem két tenyerembe a fejem. – Edward megérezte a vérem szagát, és elvesztette a kontrollt.
Alice hitetlenkedve nézett rám.
– De pont a hívásod segített. Úgy gondoltam, hogy ha még nem állsz az ágy mellett, hanem inkább hívsz, akkor még van remény. Ha nagy nehezen is, de sikerült lecsillapítanom. És aztán… és aztán…
Ebbe megint belepirultam, de szavakra nem is volt szükség, Alice megértett.
- Igen, utána már mindent láttam. Amit meg nem, azt elmesélte Jasper. Teljesen be volt indulva, amikor hazajöttünk – kacagott. – Olyan jó, hogy végre nem azt látom, hogy külön-külön szenvedtek az előttetek tornyosuló akadályok miatt, hanem a boldogságtól a felhők fölött jártok. Régen Edward rosszul volt a romantikus gesztusoktól, meg az ölelkező pároktól. Egyszerűen nem ismerte azokat az érzéseket, amiket maga előtt látott. Aztán te előcsalogattad a csigaházából, és egy új világban találta magát: tele szerelemmel, szenvedéllyel, féltékenységgel, aggódással. Tudtad, hogy Mike Newton korai, kiszáradás általi halálát tervezte, mert egyik alkalommal a menzán hozzáért a karodhoz? Már a látomásomban is megjelent. Brutális volt. Úgy kellett leállítanom!
Leesett állal ittam barátnőm szavait. Edwardnak azt az oldalát festette elém, amit előlem rejtegetni próbált.
- Gyakran fordul ez elő? Hogy túlzásba viszi a féltékenységet?
- Nem, nem igazán. Nem a szörnyeteg bújik elő olyankor belőle. Akkor nem is tudnám egyedül visszafogni. Inkább Edward játszik el a gondolattal. De nem kell félned, láttam már rosszabbat is. Jasper még mindig nehezen fékezi magát. Sokat javult a helyzet, mióta itt vagy, de néha beleborzongok a kegyetlenségébe. Szerencsére Edwarddal figyelünk rá.
- Köszönöm – érintettem meg hideg kezét. – Jó, hogy tudunk erről is beszélni. Edwarddal nem lehet. Rögtön bezárkózik, ha szóba kerül az, ami.
- Sosem lesz képes megemészteni, hogy Carlisle nem hagyta meghalni. Szereti és egyben gyűlöli is ezért. Komplikáltabb a kapcsolatuk, mint hinnéd! Nem került ez szóba már úgy harminc éve. De azelőtt naponta összevesztek rajta – bizonygatta Alice.
- De most olyan jól megvannak. Van köztük egyfajta kötelék, ami erősebb, mint ami a többi családtag között van – hitetlenkedtem.
- Egy titok. Amiről egyikük sem beszél. Edward engem szeret a legjobban a testvérei közül, de még nekem sem mondta el. Mi is hagyjuk, már így is többet mondtam a megengedettnél!
Szavai leírhatatlan hatást gyakoroltak rám. Tehát Edwardnak van egy titka, amit még velem sem oszt meg? Mi lehet szerinte annál rosszabb, hogy vámpír? Amit nem mer elmondani? Eldöntöttem, hogy ki fogom deríteni, méghozzá nagyon hamar.
Az idő gyorsan telt, amíg Alice-szel megvitattuk az aktuális divatot. Los Angelesbe szervezett vásárlókörutat, amely több napos programnak ígérkezett. Charlie már beleegyezett, mivel Alice csillogó szemének képtelen volt nemet mondani. Nem jellemző, hogy a nagy divatházak éjjel fogadnának vevőt, de volt az a pénz, amiért kivételt tettek.
A randizáson jót mulattunk. A magazinok találka tippjei között nem szerepelt útmutató vámpír kedvesekhez, ezért Alice-szel kiötlöttünk néhányat. A megfelelő virág a halotti koszorú vagy a krizantém, tökéletes vacsora a steak véresen, vagy a véres hurka. Az ajtóban pedig elcsattanhat az első halálcsók.
Edward érkezése szakította félbe a tervezgetést. Már kezdett sötétedni, és nem akarta, hogy Charlie izguljon. Félelme alaptalan volt, ezt jól tudta. Apám vakon megbízott benne, s nyugodtabban ment dolgozni ha tudta, Cullenéknél vagyok. Az én ügyetlenségemmel áldás egy orvos a közelben. De Edward szerint a „jóravaló” lányok már este nyolcra otthon vannak. Melyik évtizedben ragadt ez rá? Amúgy sem voltam „jóravaló”, hiszen egy „rosszfiúval” töltöttem az éjszakáimat.
Otthon váltottam néhány szót Charlie-val, aztán máris a fürdőszobába siettem. Nem akartam sokáig váratni Edwardot, akinek alig néhány perc elég volt oda-vissza megtenni a távolságot a házunk és a Cullen-villa között.
Hosszasan fésültem a hajamat, hogy a gesztenyebarna fürtök végre normálisan álljanak. Edward kedvenc parfümjéből fújtam egy keveset a fülem mögé, hogy még csábítóbb legyek. Mire a szobámba léptem már az ablak mellett az árnyékban állt. Dermedten bámult, amíg lassan hozzá léptem.
- Tudtad, hogy a Hold fénye áttetszővé teszi a hálóingedet? – sóhajtotta, és zavaromat látva elmosolyodott. – Ellenállhatatlan vagy.
Csókja gyengéd és odaadó volt, hevesen viszonoztam. Még, egyre többet akartam belőle. Lágyan kóstolgatta előbb a felső, majd az alsó ajkamat. Megadóan nyitottam szét a szám, hogy édes nyelve megtalálja az enyémet. Régen undorító, nyálas dolognak tűnt a szememben a testnedvek ilyen keveredése. De mióta Edwarddal voltam, ez tűnt a legjobb dolognak a világon. Érezni, ahogy kutató nyelve megtalálja az enyémet, elcsukló légvételének hűvös csiklandozása mámorítóan hatott a testemre. Teljesen elernyedtem, s ő erőlködés nélkül húzott magához.
Hátradöntöttem a fejemet ahogy lehelete lágyan súrolta a fülcimpámat és mélyen magába szívta az illatomat. Végigcsókolta a nyakamat, majd tétovázva elindult a két mellem között lefelé hűvös nyelvével köröket írva le.
- Charlie már elaludt. Szerinted tudunk halkak lenni? Vagy meg kell várnunk, amíg apád megint ügyeletes lesz? – érdeklődte a bal mellemtől, mivel éppen ott járt.
- Az sem érdekel, ha felébred. Veled akarok lenni.
Az ágyon feküdve érzékien simogattuk egymást. Edward egyre jobban átforrósodott, már nem fáztam meztelen testéhez bújva. Megkönnyebbültem, hogy nyoma sem maradt benne a tegnap esti félelemnek, s végre felszabadultan élvez minden egyes percet velem.
Még sokat kellett tanulnunk a másikról, de a legjobb úton haladtunk. Kezdtem megérteni, hol és hogy érintsem meg ahhoz, hogy elhalóan felnyögjön, vagy nyelvemmel hogy izgassam oldalának tükörsima bőrét. Egyre többször suttogta a nevemet, aranybarna írisze vágytól szikrázott.
Már nem bírtam fékezni magam. Óvatosan csípőjére ereszkedtem, ütemesen mozogtam előre-hátra. Egész testemben reszkettem, de nem azért, mert fáztam, hanem mert Edward tökéletes kezeivel hol a hátamat, hol a combjaimat, hol a melleimet simogatta. A gyönyör hullámokban öntött el, hangosan felkiáltottam, s éreztem, hogy Edward is erősebben ragadja meg a derekamat. Szemeimet hitetlenkedve emeltem rá. Hogy élhettem nélküle?
Most, két hónap elteltével fogtam fel igazán, hogy a legnagyszerűbb férfi a világon az Enyém. Minden szívdobbanásom, minden légvételem az iránta érzett szerelmemet hirdette. Olyan boldog voltam, hogy szinte fájt.
De minden tündérmeséből felébredünk végül. Én is felébredtem és hamarosan egy borzalmas rémálomban találtam magam…
Szerző: Nikita
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése